Spartan Hurricane Heat 12HR – St. Pölten

Spartan Hurricane Heat 12HR – St. Pölten 

Előző hétvégén 42 résztvevővel rendezték meg a WEU régió eddigi legnagyobb Hurricane Heat eseményét. A kihívás szombat este 20:00-kor kezdődött és másnap reggel 8:00-ig tartott, így 12 órán keresztül tette próbára a fizikai és mentális állóképességüket az éjjel folyamán. 

Külön büszkeség számunkra, hogy közösségünkből négyen is sikeresen teljesítették ezt a kihívást – elképesztő teljesítményt és kitartást mutatva végig. Név szerint Nyárasdi Zsombor, Csiszár Zsolt, Pölöskei László és Fábián Attila.

Szakmai vezetőnk az 5 egyéni feladatból 4-et is a legjobban teljesített, aminek köszönhetően ismét kapitányként vezethette a csapatát. A nap végén a legmagasabb pontszámmal zárta az eseményt, holtversenyben a Spartan Endurance vonalának egyik legnagyobb legendájával, Toni Kothmillerrel, Európa egyetlen Spartan Death Race győztesével, akivel egyébként egy csapatban volt a tavalyi Agogén. Csiszár Zsolt szintén kapitányként vezethette a csapatát, ő 2 egyéni feladatban szintén a legjobban teljesített Zsomborral holtversenyben.

Egy hosszú, kemény éjszaka volt, tele kihívásokkal és tanulságokkal, de pontosan ezért szeretik a srácaink. 

Ezzel a sikeres teljesítéssel már “csak” a 24 órás HH hiányzik Attilának, Pölinek és Csiszinek is, hogy teljes legyen a HH gyűjteményük és felzárkózzanak Zsomborhoz és korábbi legendánkhoz, Antal Adriánhoz.

WE ARE THE STORM!