MEGÁLMODTUK, MEGCSINÁLTUK! Éremeső az Országos Bajnokságon!

Előző hétvégén lezajlott a Funkcionális Fitnesz Országos Bajnoksága, ahová 12 vendégünk kvalifikálta magát az online fordulók után. 6-an a Haladó, míg 6-an a Scaled kategóriában képviselték a közösségünket, a Hybrid Athletes-t.

Ezzel a számmal pedig szakmai vezetőnk, Nyárasdi Zsombor adta a legtöbb versenyzőt az eddigi legnagyobb OB-re. 

Több ezer sportoló álmodott róla. Több száz küzdött érte. Végül az ország 180 legjobb versenyzője léphetett pályára, hogy három napon keresztül bizonyítsa felkészültségét, kitartását és mentális erejét, Junior 11 éves korosztálytól, egészen 60+ éves korosztályig. Mind a három napra, 2 különböző teszt jutott. Az első napon a versenyzők állóképességét és saját testsúlyos erejét tették próbára, a második napon a maximális erejüket és ügyességüket, míg a harmadik záró napon az összetettségüket és teljesítmény leadásukat. 

Az elmúlt évek, hónapok, hetek munkája olyan eredményeket hozott, amire még mi sem számítottunk. 

A versenyzőinket azzal indítottuk útnak, talán életük legnagyobb megmérettetése előtt, hogy élvezzék és éljék meg minden pillanatát, hiszen egy Országos Bajnoki döntő a sportágunk legnagyobb színpada és ki tudja, hogy lesz-e még ilyen lehetőségük az életben. 

Ők pedig nemcsak megélték, hanem történelmet írtak. 

Csiszár Zsolt országos Bajnok lett, míg Kenyeres-Balogh Bettina 2. helyezést ért el Haladó kategóriában. 

László Brigitta 3. helyezést ért el a Skálázott kategóriában, de minden vendégünk remekül szerepelt és egy életen át büszke lehet erre a teljesítményére és erre a pár napra! Korán keltek, munka előtt vagy után edzettek, áldozatokat hoztak, sérüléseken, holtpontokon és nehéz időszakokon mentek keresztül. Ezért mindenki, aki ott volt a döntő mezőnyében, győztesként tért haza a szemünkben. 

Részletes Haladó eredményeink: 

  • Haladó férfi 50-59: Csiszár Zsolt – 1. helyezés
  • Haladó női 40-49: Kenyeres-Balogh Bettina – 2. helyezés
  • Haladó férfi 30-39: Somogyi Gergely – 5. helyezés
  • Haladó női 23-29: Fülöp Csenge – 7. helyezés
  • Haladó női 30-39: Dr. Sárdy Kinga – 8. helyezés
  • Haladó női 30-39: Uhrin Csenge – 9. helyezés

Részletes Scaled eredményeink: 

  • Skálázott női 50-59: László Brigitta – 3. helyezés
  • Skálázott férfi 40-49: Németh Kornél – 4. helyezés
  • Skálázott férfi 40-49: Jelinek György – 5. helyezés
  • Skálázott férfi 30-39: Gulyás Gergő – 7. helyezés
  • Skálázott női 30-39: Papp Nóra – 11. helyezés

Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk! 

Közösségünk egyik, ha nem a legmeghatározóbb eredményét értük el együtt. Köszönjük a bizalmatokat, a kitartásotokat, az alázatotokat és azt, hogy nap mint nap hajlandóak vagytok többet tenni a céljaitokért. 

Köszönjük a remek és kifogástalan szervezést a HUNF3-nak, sportágunk hivatalos szakszövetségének. Ezt az utat kell folytatni Török Gábor és Gáspár László

Továbbá köszönjük az elmúlt fél év fáradhatatlan és láthatatlan munkáját a Delta Throwdown Service bírói csapatának és vezetőjüknek Szántó Sándornak, akik ismét bizonyították, hogy nincs értelme versenyt szervezni nélkülük. 

Végezetül szeretnék gratulálni az Országos Bajnokság minden résztvevőjének és edzőiknek. Mindig inspiráló látni sportágunk legjobbjait, akik nap mint nap új mércét állítanak, motiválnak bennünket, és újra meg újra bebizonyítják, hogy a kitartó munka mellett a „lehetetlen” szó egyre inkább elveszíti a jelentését. 

Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a folyamatosan fejlődő, összetartó és értékteremtő közösségnek a részesei lehetünk. A versenyeken ellenfelek vagyunk, de a sportág építésében egy csapatként dolgozunk azért, hogy a Funkcionális Fitnesz évről évre magasabb szintre emelkedjen Magyarországon. 

A verseny véget ért, de az út folytatódik számunkra.

A munkát már hétfőn újrakezdtük, és egy célunk van: jövőre még nagyobb létszámmal, még felkészültebben és még erősebben térjünk vissza az Országos Bajnokság döntőjébe. 

Mert az álmok nem a dobogón születnek.

Hanem a hétköznapokban. A korai kelésekben. Az elvégzett ismétlésekben. A sok-sok lemondásban. A nehéz döntésekben. Azokban a pillanatokban, amikor senki sem figyel.

Mi pedig holnap is folytatjuk a munkát. 

Ha szeretnél Te is egy olyan közösséghez tartozni, ahol az országos bajnoki döntőig vezet az út, akkor várunk a Hybrid Athletes csapatában.